Legyen Ön ennek a portálnak a tulajdonosa! 

Breaking News

A Fatum-Nyíregyháza női röplabda csapata is megkezdte a felkészülést a következő szezonra

Magyar Kupa-elsőség és ezüstérem az extraligában. Ezeket az eredményeket próbálhatja meg ismét elérni, vagy túlszárnyalni a Fatum-Nyíregyháza női röplabda csapata, amely vasárnap szórakoztató, csapat-összekovácsoló programmal, hétfőtől pedig felmérésekkel, majd edzéssel kezdte meg a felkészülést a következő szezonra.
Az első edzések roppant összetettek: szerepelnek benne fizikai, technikai és már taktikai edzések is.

Inneh Elizabet játékos elmondta:
Elkezdtük a felkészülést a lányokkal, már volt egy közös, edzésen kívüli programunk vasárnap. Azóta viszont folyamatosan edzünk és reméljük, hogy a bajnokságon nem lesz egy sérülés sem, mivel ezt akarjuk elérni.
A megszokottól hamarabb kezdte a csapat a felkészülést, hiszen a csapat fele kicserélődött, a vezetőedző és a Fatum-Nyíregyháza stábja most – a fizikai képzésen túl – a csapatkohézió kialakítására helyezi a hangsúlyt. Csütörtök reggel Darabos Balázs tartott edzést a lányoknak a Városi Stadionban, az atlétikai pályán, majd Hollósy László vezetőedzővel értekeztek a csapattagok.

Hollósy László kiemelte:
Október 4-én kezdődik a bajnokság, mintegy 10 hetünk van felkészülni. Azért is döntött így a szakmai stáb, mert kicserélődtek a játékosok, úgyhogy minden téren, akár fizikailag, akár taktikailag és mentálisan is föl kell hozni őket azonos szintre és úgy gondoltuk, hogy ennyi idő mindenképpen kell ehhez a munkához. Tehát október 4-én kezdünk, de természetesen előtte felkészülési mérkőzéseken, illetve tornákon fogunk részt venni – lesz egy hazai rendezésű torna is szeptember 21-22-én.
Addig többek között, augusztus 30-án játszik majd felkészülési meccset idegenben a csapat, MTK pályán, majd szeptember 8-9-én Jászberényben röplabdáznak a nyíregyházi lányok.

Nincsenek megjegyzések