Breaking News

Őrizetbe vették a nyíregyházi gázolót

Az általa vezetett törött gépkocsit hatósági jelzés nélkül az egyik nyíregyházi autószerelő műhelyben találták meg a rendőrök.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság munkatársai 2018. március 2-án elfogták azt a 25 éves nyíregyházi férfit, akit segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítanak. A nyomozás adatai szerint a férfi három nappal korábban Nyíregyháza Vay Ádám körút és a Dózsa György utca kereszteződésében az általa vezetett személygépkocsival elütött egy kijelölt gyalogosátkelőhelyen szabályosan áthaladni szándékozó 63 éves nyíregyházi férfit. 

Az ütközés következtében a gyalogos súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A balesetet követően a 25 éves járművezető megállás és a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül tovább közlekedett a Hunyadi utca irányába. A rendőrök a széleskörű adatgyűjtés eredményeként rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt. A rendőrkapitányságra előállított Ny. Ádámot segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával hallgatták ki.

Az általa vezetett törött gépkocsit hatósági jelzés nélkül az egyik nyíregyházi autószerelő műhelyben találták meg és foglalták le a rendőrök. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a további eljárást a gyanúsított bűnügyi őrizetbe vétele mellett folytatja.

A rendőrség baleset körülményeinek tisztázása érdekében továbbra is várja azok jelentkezését, akik az eseménnyel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen, telefonon a 06-42-524-600 hívószámon, vagy a 112-es központi segélyhívószámon. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán is bejelentést tehet.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

Nincsenek megjegyzések