Breaking News

Egymilliárdos fejlesztés a záhonyi cég mándoki telephelyén

Közel 490 millió forint összegű uniós támogatást nyert az Új Széchenyi Terv pályázatán a záhonyi Transit Speed Kft.

Ebből mintegy egymilliárd forint értékű logisztikai fejlesztést hajtott végre mándoki telephelyén a cég. A projekt részeként több mint 10 ezer négyzetméter alapterületű acélvázas raktárat építettek, amely részben hőszigetelt, és rakodórámpa kapcsolódik hozzá. Emellett bővítették a telephely széles és normál nyomtávolságú vasúti iparvágányát.

A logisztikai szolgáltatás bővítéséhez 14 korszerű rakodógépet vásároltak. A beruházással a kft. 40 vagonnyi áru egy időben történő fogadására és tárolására növelte kapacitását. Azt is közölték, hogy 2013-ban az európai uniós támogatású fejlesztésnek is köszönhetően több mint 10 százalékos forgalomnövekedésre számítanak.