Breaking News

Borneói orangután született a Nyíregyházi Állatparkban

Borneói orangután született a Nyíregyházi Állatparkban; a kis majomfajnak ez az első állatkertben született bébije Magyarországon.
 

Révészné Petró Zsuzsa, a nyírségi állatpark osztályvezetője, szóvivője az MTI-nek szerdán elmondta: a kis állat anyjának 260 napi vemhessége után, még március 15-én jött világra, az intézmény úgynevezett indonéz házában, a Zöld piramisban.

A szülés problémamentesen és gyorsan zajlott le, olyannyira, hogy az egyik szokásos ellenőrzéskor a főemlős gondozója még csak két felnőtt állatot látott az orángutánok lakóhelyén, az egy órával későbbi viszont a majommama már a karjaiban tartott egy kis jövevényt – tette hozzá.

A Nyíregyházi Állatpark gondozói évek óta várták már a borneói orangután szaporulatát. Tavaly volt is öröm, amikor vemhességet észleltek, de akkor halva született egy kis utód. Ez nagy szomorúságot váltott ki, hiszen az orangután a világ leglassabban szaporodó fán élő főemlőse, akár 7-8 év is eltelhet két vemhessége között. A gondozók nem sokkal később a hím heves udvarlásának többször a szemtanúi voltak, majd a nőstény gömbölyödni kezdő pocakja láttán reménykedni kezdtek – mondta a szóvivő.

© Nyíregyháza, 2013. március 27. Sabatinibe, a 25 éves borneói orangután (Pongo pygmaeus) anyába kapaszkodik tizenkét napos kölyke a Nyíregyházi Állatpark indonéz házában, a Zöld Piramisban 2013. március 27-én. A természetben a borneói orangutánok a veszélyeztetett fajok közé tartoznak, egyedszámuk csökkenésének legnagyobb oka élőhelyük, az esőerdők irtása. MTI Fotó: Balázs Attila

Az anya orangután, Sabatini (25 éves) és párja Guru (24 éves) 2010 óta élnek a nyíregyházi Sóstói-erdőben lévő állatparkban. Velük, illetve kicsinyükkel együtt összesen kilenc borneói orangutánnak lakhelye a nyírségi állatkert.

A kis állat, hasonlóan az ember csecsemőjéhez, evéssel és alvással tölti mindennapjait. A nemét eddig még nem sikerült megállapítani a gondozóknak, mivel a mamája állandóan ölelgetve védelmezi.

A természetben élő borneói orangutánok a veszélyeztetett majomfajok közé tartoznak. Egyedszámúk csökkenésének az oka, hogy élőhelyükön irtják az otthonukat jelentő őserdőt – mondta Révészné Petró Zsuzsa.