Breaking News

Bagolyodú az Oláh-rét Természetvédelmi Területen

 Bagolyodú az Oláh-rét Természetvédelmi Területen

Az E-misszió Egyesület munkatársai és önkéntesei fokozottan védett bagolyfajunk, a 100.000 forint eszmei értékű kuvik (Athene noctua) számára helyeztek ki mesterséges fészekodút az Oláh-rét Természetvédelmi Területen.

A természetvédők azt remélik, hogy a speciális odú segítségével sikerül elősegíteni, hogy megtelepedjen a védett területen ez a hazánkban egykor oly gyakori, de az utóbbi időben csökkenő állományú madárfaj.

A kuvik mindössze rigó nagyságú, főként pockokkal és egerekkel táplálkozó bagoly, amely főként az alföldi tanyás vidék jellemző faja. Előszeretettel fészkel a hagyományos építésű parasztházak, gazdasági épületek, istállók padlásán, ahonnan alkonyattól délelőttig, de leginkább éjszaka jár vadászni. A hagyományos tanyasi életforma és gazdálkodás visszaszorulásával a kuvik állománya Nyíregyháza környékén is visszaesett. A mesterséges odúval szeretnénk elősegíteni, hogy a bokortanyás tájnak ez a jellemző madara ne tűnjön el a környezetünkből – nyilatkozta dr. Szigetvári Csaba, az E-misszió Egyesület munkatársa.


2012 december 13.
További információ: 
Szigetvári Csaba, E-misszió Egyesület, sostoierdo@e-misszio.hu, 42/ 423-818; 20/512-3311

Örömmel fogadjuk adója 1%-át 2013-ban is természetvédelmi kampányainkra és szemléletformáló tevékenységeinkre!
Adószámunk: 19214555-2-15
Köszönjük segítségét!