Legyen Ön ennek a portálnak a tulajdonosa! 

Breaking News

Szabolcs-Beregből Lengyelországba

„Rád fér egy kis pihenés” – ezekkel a szavakkal hívogatta kirándulásra a gyülekezete tagjait egykor egyik lelkésztársunk. – De nemcsak a nyáj tagjaira, hanem a pásztorokra is ráfér a pihenés. Így indultunk el július 24-én, 4 napra a Szabolcs-Beregi Egyházmegyéből, házastársunkkal, többen gyermekeikkel is Lengyelországba. Csapatunkat erősítették a nem lelkészi szolgálatot végző testvéreink, valamint a szomszédos Nyírségi és Szatmári egyházmegyéből érkezett lelkészcsaládok. Reméltük, hogy utunk által is új erőre kaphatunk, új lendületet nyerhetünk szolgálatunkhoz.
Mindig is úgy képzeltem el az egyházmegyei lelkészi közösséget, mint egy nagy családot. Ha erős testvéri szálak kötnek össze bennünket a Krisztusban, akkor egy csapatként tudunk győztesen harcba vonulni Krisztus oldalán. Ezt az egységet, összetartozás-tudatot erősítheti egy ilyen kirándulás. Nekünk, a lelkészi közösségnek, mint nagycsaládnak is szükségünk van közösség-építő, és a közösség összetartozását erősítő együttlétekre. Amikor kötetlenül el tudunk beszélgetni egymás örömeiről, bánatáról, feladatáról, nehézségeiről. Amikor tanulni akarunk a másik testvér sikereiből vagy kudarcaiból. Szeretnénk gazdagodni egymás hite, személyisége által. Szeretnénk érezni, hogy egy csapatban harcolunk, egy célért küzdünk. Egymásnak nem ellenfelei, hanem társai vagyunk a Krisztusban. Szeretnénk látni, hogy lebomlanak a közöttünk lévő elválasztó falak, amelyet az Ördög közénk épít. Szeretnénk, ha valóban egy közösséggé tudnánk formálódni, úgy ahogyan a zsoltáros mondja: „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek.” (Zsolt 133, 1). Hiszen Jézus is ezért az egységért imádkozott: „Én őértük könyörgök… azokért, akiket nékem adtál, mert a tieid… hogy egyek legyenek, mint mi!” (Ján 9, 12. 17) – Ez egység megszületésének reményében indultunk el, és ezért fáradoztunk lengyelországi utunkon is. A gyógyulás reményében borultunk együtt Isten elé minden reggel, igeolvasással, imádsággal és énekszóval. Így tapasztaltuk meg utunkon Isten jelenlétét, vezetését, ajándékozó szeretetét és áldását.
Csegei István esperes úr és Porcsalmi Tamás idegenvezetőnk pontosan megtervezték az utat. Szakszerű idegenvezetés mellett sok hasznos dolgot tudtunk meg Szlovákiáról és Lengyelországról. - Először Késmárkra mentünk, ahol megnéztük előbb a régi-, majd az új evangélikus templomot. Az újtemplomban Thököly Imre sírjánál elénekeltük nemzeti imádságunkat, a Himnuszt, majd a Székely Himnuszt, és a 390. dicséretet: „Erős vár a mi Istenünk”. Thököly Imre kuruc vezér, majd erdélyi fejedelem Késmárkon született 1657. szeptember 25-én. Hamvait 1906 októberében újratemették Késmárkon. - A Tátra ölelésében haladva jutottunk Zakopáne városába. Lenyűgözött bennünket a város szépsége, az építkezés egyedisége, a turisták sokasága. Lengyelországban zakopanei stílusnak nevezik azt az építészeti megoldást, amely a 19. század végén terjedt el a névadó településen egy krakkói művésznek, Stanisław Witkiewicznek köszönhetően, aki a fafaragásos gorál házak alapján tervezte meg villáit. Rövid sétát tettünk a sétáló utcában, a piacon, és megnéztük a néprajzi és természettudományos ismereteket nyújtó Tátra Múzeumot, és a temetőt. Szállásunk Fehér Dunajecben volt, ahol kényelmes otthonra és bőséges ellátásra találtunk.
Másnap egész napos kirándulásra mentünk Krakkóba, Lengyelország egykori fővárosába. Megnéztük a Wawel-t: a királyi palotát, a katedrálissal, és a 11 tonnás Zsigmond haranggal. Megnéztük a főteret, a Posztó Csarnokot, a Mária templomot, benne Európa második legnagyobb oltárképét. Tapasztaltuk, milyen buzgón gyakorolják hitüket lengyel katolikus testvéreink. Buzgóságuk számunkra is biztatás hitünk gyakorlásában. - Megismerkedtünk azoknak a magyaroknak az életével, akik fontos szerepet töltöttek be a lengyel nép életében. Báthory István erdélyi fejedelem - lengyel király. Őt, mint magyarország leghatalmasabb főurát az 1571. május 25-én a gyulafehérvári országgyűlés egyhangúlag erdélyi fejedelemmé választotta. Majd a fejedelem elfogadta a lengyel rendek feltételeit, és feleségül vette a nála 10 évvel idősebb Jagelló Annát, az utolsó Jagelló-házi lengyel király, II. Zsigmond Ágost húgát. A Lengyelországba érkező Báthoryt 1576. május 1-jén Krakkóban, a waweli székesegyházban királlyá koronázták. - Szent Kinga, aki Szemérmes Boleszláv lengyel fejedelem felesége volt. Árpád-házi Szent Kinga (vagy Kunigunda; Esztergom, 1224. március 5. – 1292. július 24), IV. Béla király lánya, Lengyelország védőszentje. Tizenöt évesen feleségül ment V. Boleszláv lengyel fejedelemhez, akivel szüzességi fogadalmat tettek. Apjától vagyont érő sóbányát kapott hozományba. Kinga teljes hozományával hozzájárult a tatárok elleni védelemhez, a tatárjárás után pedig adományokkal járult hozzá az ország újjáépítéséhez. Templomokat, kolostorokat építtetett, köztük nagy kulturális jelentőségre szert tevő ószandeci ferences kolostort. Idevonult vissza Kinga, a férje halála után klarissza apácaként. Vagyonát szétosztotta a szegények közt. Szent Kingához legendák sora fűződik. - Megtaláltuk Balassi Bálint emléktábláját. Balassit Báthory István gyulafehérvári udvarában tartotta, majd 1576 tavaszán, lengyel királlyá való megválasztásakor, magával vitt Krakkóba. Rábukkantunk Antall József (a volt miniszterelnök édesapja) emléktáblájára is. Ő a Magyar Vöröskereszt kormánymegbízottja volt. Országgyűlési képviselő volt 1953-ig. 1981-ben utcát neveztek el róla Varsóban, 1991-ben pedig posztumusz Jad Vasem kitüntetést kapott. - Nevüket a lengyel nép körében nagy tisztelet övezi. A rájuk való emlékezés élő tradíció a lengyelek körében. Így a „lengyel-magyar két jó barát” – mondás valóságát tapasztaltuk meg. Voltak, akik ujjongva köszöntöttek bennünket, amikor megtudták, hogy magyarok vagyunk. Idegenvezetőnk elmondta, hogy világviszonylatban is ritka két olyan nép, amelyet egymással ilyen szoros érzelmi szálak fűznek egybe. - Délután lementünk a wieliczkai sóbányába, 135 m mélységbe. A bánya méltán része a világörökségnek, hiszen gazdagon tárja elénk az egykori sóbányászat eszközeit, eseményeit, a sóbányászok életét. A bánya jelenleg múzeumként működik. A tárnák összes hossza az összekötő folyosókkal, tavakkal, termekkel, aknákkal együtt meghaladja a 300 kilométert, össztérfogatuk pedig mintegy 7,5 millió m³. Itt található Szent Kinga kápolnája.

A kápolnát „földalatti templomnak” is hívják. Ez a sóbánya egyik legnagyobb attrakciója, mivel ez a terem a világ legnagyobb földalatti temploma. 101 méter mélyen van, hossza 54 m, szélessége 18 m, magassága 12 m. Padlója egységes sóból faragott lapokból áll, a hatalmas sókristályokból összeállított csillárok a mennyezetről 12 m-re lógnak le. A kápolnát az Újszövetségből vett jelenetek sóból faragott domborművei díszítik (többek között a „Menekülés Egyiptomból”, „A tizenkét éves Jézus tanít a templomban” és az „Utolsó vacsora”) és egy több mint százéves betlehem. A főoltár Józef Markowski alkotása: Szent Kinga szobrát látjuk rajta. 1999-től itt látható II. János Pál pápa szobra is, Stanisław Anioł bányász alkotása.
A harmadik napon egész napos kirándulást tettünk a Dunajec-folyó völgyében. Megnéztük Czorsztin (eitsd: Csorsztin) ősi várát, majd hajóval átkeltünk Nedec-be, ahol az egykori magyar határvárat, és a benne lévő kiállítást néztük meg. Ez a vár 1945-ig – kis megszakításokkal – magyar családok kezén volt. - Majd tutajokra szálltunk, amelyet népviseletbe öltözött gorálok irányítottak. A gorál - szó hegyet jelent; átvitt értelemben jelenti a lengyel szóhasználatban az ott lakó embereket is. A Dunajec folyó áttörésén araszoltunk végig, 2 órán keresztül. A mellettünk magasodó, bennünket körülvevő hegyek ölelő karjaiban vonultunk végig a zúgó folyón. Áldottuk Isten, aki ilyen szép otthont teremtett a számunkra, és szívünk megtelt örömmel, hogy mindezt együtt láthattuk meg, és élhettük át lelkésztestvéri közösségben. A tutajokról felhangzó, Istent dicsérő énekeinket a hegyek szárnyai repítették – hisszük – az Örökkévaló Isten trónusa elé.
Estére asszonyaink kis-, és nagyestélyibe öltöztek. Egy zenés-táncos Gorál-esten vettünk részt, amelyen a műsort adó csapat egyenesen a mi vigasságunkra készült fel a lengyel nép énekét, zenéjét és táncát bemutató műsorral. Dallamaik között ráismertünk több magyar népdal lengyel változatára is. Ez a tény is szorosabbra fűzte barátságunkat egymással. A finom és bőséges vacsora után a hangulat magasra csapott: a zene, a tánc, a játék vette át a teret. Lengyel-magyar kéz egymásba fonódva örültünk egymásnak, a közösen átélt élményeknek, a közös múltnak és közös jelennek.
Az utolsó napon Zakopáne sétáló utcáján és piacán ajándékokat vásároltunk. Siklóval felmentük az 1100 m magas Gubalowka hegy tetejére, hogy még egy utolsó pillantást vethessünk az általunk is megszeretett Lengyelországra. – Hazafelé jövet megálltunk Lőcsén; megnéztük a város nevezetességei és megismerkedtünk annak történetével: a lőcsei fehér asszony, és a fekete város történetével. – Hazatérve, Urunkat dicsérjük megőrző kegyelméért, és áldásaiért, az egész útért.
Gergelyiugornya, 2012. július 30.
(Nyíri János)
lelkész

Nincsenek megjegyzések