Legyen Ön ennek a portálnak a tulajdonosa! 

Breaking News

Házi őrizetben a szabolcsi holding volt vezére

A Nyíregyházi Törvényszék pénteken meghozott, jogerős határozatával megszüntette előzetes letartóztatását és elrendelte házi őrizetét a hűtlen kezeléssel gyanúsított Egészségügyi Holding Zrt. volt vezérigazgatójának.

A másodfokon eljáró bíróság ezzel megváltoztatta a Nyíregyházi Városi Bíróság nyomozási bírájának április 23-án meghozott, a volt vezérigazgató előzetes letartóztatásának fenntartásáról szóló határozatát – mondta el Nyakó Zsuzsanna.
A korábbi tárgyaláson az ügyészség és a védelem – arra hivatkozva, hogy a gyanúsított munkaviszonya időközben megszűnt a holdingnál – az előzetes letartóztatás megszüntetését és a házi őrizet elrendelését indítványozta, ezt azonban a városi bíróság elutasította.


A szóvivő ugyanakkor kifejtette: a bejelentett fellebbezések után eljáró Nyíregyházi Törvényszék szerint a nyomozási bíró azt helyesen állapította meg, hogy a jelentős tárgyi súlyú, bonyolult, több szálon futó vagyon elleni bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja változatlanul fennáll, a törvényszék jogi álláspontja azonban eltért az elsőfokú bíróságétól.
A határozat indoklásában a másodfokú bíróság kitért arra: a törvényi rendelkezés és a jogértelmezés szerint – miután az ügyész saját hatáskörben, a nyomozás állására figyelemmel megszüntetheti az előzetes letartóztatást – ilyen ügyészi indítvány esetében a bíróság csak az enyhébb kényszerintézkedésről dönthet. Ebben az esetben nincs jogi lehetőség az előzetes letartóztatás fenntartására.
A törvényszék álláspontja szerint a nyomozás érdeke a személyi szabadság enyhébb korlátozásával is biztosítható, ezért a gyanúsított előzetes letartóztatását megszüntette és vele szemben június 4-ig házi őrizetet rendelt el.
Kiss Zoltán Tamást, a négy szabolcsi kórházat működtető holding korábbi vezérigazgatójátfebruár 7-én vette őrizetbe a rendőrség, a bíróság pedig február 10-én meghozott végzésével elrendelte a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével gyanúsított intézményvezető egy hónapra szóló előzetes letartóztatását. Márciusban a városi bíróság a megyei főügyészség indítványára két hónappal meghosszabbította Kiss Zoltán Tamás előzetes letartóztatását.
Az Egészségügyi Holding Zrt. élére időközben másik vezetőt neveztek ki, mivel az államosítással formailag megszűnt Kiss Zoltán Tamás tisztsége. A februárban megindított nyomozás eredetileg a holding két közbeszerzési eljárását érintette: a gyanú szerint egy vezérlési-irányítási számítógépes program, illetve egy automata gyógyszerelő rendszer beszerzéséhez kötődően történtek szabálytalanságok. A nyomozás emellett további szabálytalanságokat is feltárt: a vezérigazgató az egyik személyi asszisztensét egyéni vállalkozóként és munkaszerződéssel is alkalmazta ugyanarra a munkakörre.

forrás:www.medicalonline.hu

Nincsenek megjegyzések