Breaking News

Az idei év legfényesebb holdtölte lesz szombaton

Az idei év legfényesebb és legnagyobb holdtöltéje lesz szombaton. A szuperholdnak is nevezett jelenség akkor következik be, amikor égi kísérőnk pályáján legközelebb kerül bolygónkhoz - írja a Space.com. A Hold mindössze 357 ezer kilométerre halad el a Föld mellett, holott az átlagos távolság több mint 384 ezer kilométer. A legutóbbi szuperhold 2011 márciusában. Ráadásul nemcsak a legkisebb távolság esik egybe a holdtöltével, hanem az idén ez a legrövidebb perigeum. Mivel a Hold pályája nem tökéletes kör alakú, a perigeum távolságában 3 százalékos ingadozás figyelhető meg. Ennek köszönhetően a Hold fényessége a szokásosnál 16 százalékkal lesz nagyobb. November 28-án viszont, amikor a holdtölte az apogeummal esik egybe, vagyis égi kísérőnk pályáján a lehető legnagyobb távolságra kerül a Földtől, a Holdat szokatlanul kicsinek és homályosnak látjuk majd. A tudósok szerint a szuperhold ellenére sem kell tartani rendkívüli eseményektől. A Hold és a Föld közötti távolság kis változásai nem elegendők ahhoz, hogy földrengést, vagy extrém árapály jelenséget váltsanak ki.

Forrás:infonyiregyhaza.hu                                                         Kató Marianna

Nincsenek megjegyzések