Breaking News

Már lehet nevezni a III.Nyírségi Vágtára

Immár harmadszor, 2012.május 27-én rendezik meg a Nyírségi Vágtát, amely a Nemzeti Vágta egyik előfutama. A szervezők már várják a lovasok jelentkezését. A megyei lovas élet minden szereplőjének - kisebb-nagyobb lovardáknak, lótulajdonosoknak, lovas embereknek - lehetőséget szeretnének adni az induláshoz a Nyírségi Vágta rendezői, hogy a hozzájuk kötődő településsel összefogva nevezhessenek a május 27-én megrendezésre kerülő Elővágtára. Biztosítani szeretnék, hogy az ország szeme láttára mutathassák be tehetségüket, egyúttal hírnevet és dicsőséget szerezve településüknek, mint ahogy azt 2008-ban Suták Vanda Nyíregyháza, 2010-ben pedig Gajdos Zsolt Demecser színeiben tette. A lovasok a Nemzeti Vágta verseny kiírásának feltételei szerint indulhatnak, melyek azonban változtak a korábbi évekhez képest. Az újítással megnő a versenyzéshez ténylegesen választató lovak köre. A nevezés feltételei Nevezésre jogosult bármely természetes személy, aki betöltötte 18. életévét, vagy bármely jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki számlaképességgel rendelkezik. Nevezés a 100.000 Ft nevezési díj megfizetése mellett történik. Amennyiben a nevező az Elővágtán 1-2. helyezést ér el, úgy indulási jogot nyer a Nemzeti Vágta versenyre. A versenyzők ugyanazon nevező képviseletében indulnak a budapesti rendezvényen, mint amely nevező őket az Elővágtára benevezte és ugyanazon település színében, mely színében az Elővágtán indultak. A verseny során elnyert pénzdíj 100%-ban a versenyző páros nevezőjét illeti meg.



A megyei lovas élet minden szereplőjének - kisebb-nagyobb lovardáknak, lótulajdonosoknak, lovas embereknek - lehetőséget szeretnének adni az induláshoz a Nyírségi Vágta rendezői, hogy a hozzájuk kötődő településsel összefogva nevezhessenek a május 27-én megrendezésre kerülő Elővágtára.
 
Biztosítani szeretnék, hogy az ország szeme láttára mutathassák be tehetségüket, egyúttal hírnevet és dicsőséget szerezve településüknek, mint ahogy azt 2008-ban Suták Vanda Nyíregyháza, 2010-ben pedig Gajdos Zsolt Demecser színeiben tette.
 
A lovasok a Nemzeti Vágta verseny kiírásának feltételei szerint indulhatnak, melyek azonban változtak a korábbi évekhez képest.
 
Az újítással megnő a versenyzéshez ténylegesen választató lovak köre.
 
A nevezés feltételei
 
Nevezésre jogosult bármely természetes személy, aki betöltötte 18. életévét, vagy bármely jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki számlaképességgel rendelkezik.
 
Nevezés a 100.000 Ft nevezési díj megfizetése mellett történik. Amennyiben a nevező az Elővágtán 1-2. helyezést ér el, úgy indulási jogot nyer a Nemzeti Vágta versenyre. A versenyzők ugyanazon nevező képviseletében indulnak a budapesti rendezvényen, mint amely nevező őket az Elővágtára benevezte és ugyanazon település színében, mely színében az Elővágtán indultak.
 
A verseny során elnyert pénzdíj 100%-ban a versenyző páros nevezőjét illeti meg.

Lovak:
 
Minden nevező lovas bármilyen fajtájú és nemű, 5 éves (születési év: 2007.) vagy idősebb lóval részt vehet, kivéve az ismeretlen származású, valamint argentin póló póni, Akhal tekini, angol telivér, verseny félvér fajtájú vagy genetikailag oda sorolható lovakat. Az angol telivér és az ismeretlen származás együttesen nem haladhatja meg a 75%-ot (A származási lapokat a 2. ősi sorig, azaz a nagyszülőkig vizsgáljuk). Az Elővágtákon és a Nemzeti Vágtán a lovak azonosításában a Magyar Lótenyésztők Országos Szövetségének hivatalos területi felügyelői is közreműködnek. Az első 2012. évi Elővágta megrendezésétől kezdve a Nemzeti Vágta döntőjével bezáróan a futamokban részt vett vagy nevezett lovaktól bármikor vér, illetve DNS minta vehető a ló azonosságának megállapítása céljából. A vizsgálati eredmények kézhezvételét követően a ló-lovas páros a versenyből utólag, az eredményhirdetés után is kizárható, és/vagy a további versenyzéstől eltiltható. Amennyiben a Versenyszabályzat és Versenykiírás szándékos megsértésének gyanúja felmerül, mind a nevező, mind a lovas az adott versenyből azonnal kizárásra kerül, továbbá az Elővágtákon és a Nemzeti Vágtán való versenyzéstől határozatlan időre eltiltható. Egy lovas egy lovat nevezhet. Az Elővágtákon és a Nemzeti Vágtán a lovak indulási jogáról a mindenkori versenybíróság elnöke dönt, akinek döntése ellen fellebbezésnek helye nincs. Abban az esetben, ha az Elővágtára vagy a Nemzeti Vágtára benevezett lónak a versenybíróság nem ad indulási jogot, úgy a nevező tudomásul veszi, hogy semmilyen kártérítési igénnyel nem léphet fel sem Lovas-Show Kft-vel., sem partnereivel szemben. Az import lovak és a hagyományos fajták közé nem sorolható egyedek indulási jogával kapcsolatban a Szervezőbizottság a Magyar Lótenyésztők Országos Szövetségének véleményét kérheti. Import lovak esetében honosított lóútlevél megléte szükséges.
 
Állategészségügyi feltétel:
 
Ló útlevél, melynek tartalmaznia kell:
 
1. Ló influenza elleni vakcinázás igazolását (alapimmunizálás: első oltás, majd 21-92 napon belül második oltás, utána mindig 6 hónapon belül emlékeztető oltás, +/- 21 nap).
 
2. Évente a fertőző kevésvérűségről szóló, egy évnél nem régebbi negatív vérvizsgálati eredmény igazolását.
 
Kívánjuk, hogy legyen ez a verseny a vidék és a lovas társadalom olyan ünnepe, mely jelentősen hozzájárulhat a térség lovas kultúrájának népszerűsítéséhezés, valamint a lovas turizmus fejlődéséhez!
 
További információk a www.nyirsegivagta.hu oldalon.
 
Borbély Erika 
szervező
Nyírségi Vágta


Forrás:www.nyirport.hu

Nincsenek megjegyzések